|
|
 |
| |
Regények
» Nora Roberts [ 1 ] [ 2
] |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Nora
Roberts
Pogánykő
2490 Ft
Amikor évekkel ezelőtt, végrehajtva
a vértestvér rituálét, Gage,
Fox és Caleb kilépett az erdőből, mindnyájuknál ott volt a vérkő
egy darabkája. Most ez lesz a fegyverük a végső harcban a démon
ellen, amelyet felébresztettek.
A győztes visz mindent.
Közös rémálmok, látomások vérről és tűzről, véletlenszerűen
előforduló erőszakos események kezdik egyre gyakrabban zaklatni
a régi barátokat, és Quinn-t, Laylát meg Cybilt, a nőket, akiket
a végzet hozzájuk köt. Észre kell venniük, hogy ebben az évben erősebben
tért vissza a démon, amely az általa keltett rettegésből táplálkozik.
De mostanra sikerült újra egyesíteniük a vérkő három darabját. Már
csak azt kell kitalálniuk, hogyan használják fel.
Egy olyan szerencsejátékos, mint Gage, természetesen bármikor fogadna
rá, hogy a csapatuk megtalálja a megoldást. És bár ő meg Cybil osztozik
a jövőbelátás képességében, ez az egyetlen dolog, ami közös bennük.
Mindketten úgy érzik, ha a köztük lévő flört szintjéről egy szinttel
feljebb lépnének, azt csakis a saját akaratukból tennék, nem azért,
mert a sors így rendelte. Gage azt is tudja, hogy egy olyan nő,
mint Cybil aki eszes, erős, és ellenállhatatlanul szép
csak szerencsét hozhat neki. Hogy jó vagy balszerencsét,
az még nem tisztázott, pedig ez döntheti el, hogy végső pusztulás
vár Hawkins-völgyre, vagy véget ér végre a lidércnyomás.
A Vértestvérek
és A Hawkins-völgy folytatása.
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Nora
Roberts
Hawkins-völgy
2490 Ft
Fox, Caleb és Gage, meg a Hawkins-völgy többi lakója
számára a Hetes baljós üzenetet hordoz amióta ők hárman kisfiúként
kiszabadítottak egy évszázadok óta bezárva tartott démont,
amikor a vérük a Pogánykőre hullt
A fiúk ártatlan vérszerződése hét napig tomboló őrülethez vezetett,
minden hetedik évben. Most pedig, amint rájuk vetül a rettegett
hetedik hónap árnya, a férfiak érzik a készülődő vihart. Máris a
halál és pusztulás képei kísértik őket. De ebben az évben felkészültebbek;
harcba száll az oldalukon három nő is, akik messziről jöttek Hawkins-
völgybe. Layla, Quinn és Cybil valamiféle kapcsolatban áll a démonnal,
ahogyan a férfiak kapcsolatban állnak azzal az erővel, amely a démont
csapdába ejtette.
A Pogánykőnél történt végzetes események óta Fox, a kisvárosi ügyvéd
képes olvasni más emberek gondolataiban, és ebben a tehetségben
osztozik vele Layla is. Foxnak meg kell nyernie a nő bizalmát, mert
együtt hatásosabban vehetik fel a harcot a sötétség ellen, amely
elnyelni készül a várost. De Layla nehezen tudja elfogadni újonnan
megismert képességét és a bizalmas kapcsolatot Foxszal. Tudja,
hogy ha egyszer megnyitja az elméjét, nem lesz semmi, ami megvédje
a vágytól, amely mindkettőjüket elemésztheti.
A Vértestvérek
folytatása.
A trilógia befejző része:
Pogánykő
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Nora Roberts
A múlt titkai
2490 Ft
Cilla régebben híres gyermekszínész volt, de most
sokkal több örömet talál abban, hogy kétkezi munkával keresi kenyerét.
Régi épületeket újít fel, és jó áron eladja őket. Elhunyt nagymamája
házához is azért érkezik, hogy megmentse az enyészettől.
A feladat egyáltalán nem könnyű. A házat már évtizedek óta elhanyagolták,
az egykor csodálatos kertet pedig szinte a felismerhetetlenségig
felverte a gaz. Cilla annyira belemerül a munkába, hogy eleinte
észre sem veszi szomszédját, Ford Sawyert. Ám nem tud sokáig közömbös
maradni a nyurga, zöld szemű és rendíthetetlen nyugalmú képregényíró
(valamint rendkívül ronda, de ellenállhatatlanul kedves kutyája,
Spock) iránt.
Cilla a kacatokkal teli padláson egy gondosan elrejtett levélköteget
talál. A levelekből kiderül, hogy rejtélyes halála idején nagymamája,
a híres és ünnepelt színésznő állapotos volt, és a gyermek apja
egy helybéli családos férfi lehetett. Cilla szeretné megtudni, hogy
mi történhetett a házban azon az éjszakán.
A múlt titkainak feltárása még fontosabbá válik, amikor a ház, illetve
Cilla titokzatos támadások célpontjává válik. Ha Ford segítségével
nem sikerül időben leleplezniük az ismeretlen rosszakarót, akkor
lehet, hogy Cilla élete is fiatalon és tragikus körülmények között
ér véget, akárcsak annak idején nagyanyjáé.
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Nora
Roberts
Délidő
Phoebe MacNamara hadnagy egy gyermekkorában történt
trauma hatására örökre eljegyezte magát rendőri hivatásával. A savannah-i
rendőrség tehetséges túsztárgyalójaként a legveszélyesebb helyzeteket
is meg tudja oldani, munkája pedig tökéletesen kielégíti; ráadásul
tárgyalóképességét remekül tudja hasznosítani családja körében is
beteg édesanyjával, aki annyi év után sem heverte ki a megrázkódtatást,
valamint koránál érettebb gondolkodású, hétéves kislányával szemben.
Acélos bátorságának és különleges érzékenységének köszönhetően a
milliomos Duncan Swiftet első találkozásukkor leveszi a lábáról.
Phoebe-nek, aki hozzászokott már, hogy egyedül kell irányítania
sorsát, egyszerre rá kell döbbennie, minden rábeszélőképessége kevés
ahhoz, hogy megszabaduljon a makacs férfitól, aki eltökélte, nem
engedi eltűnni az életéből ezt az érdekes és céltudatos nőt.
Phoebe-nek hamarosan rá kell ébrednie: talán szüksége is van egyre
ellenállhatatlanabbul vonzó új ismerősére, amikor saját kapitányságának
épületében megtámadják, s durván bántalmazzák, a támadást követően
pedig egyre riasztóbb fenyegetéseket kap... Hogyan szálljon szembe
olyan ellenséggel, aki nem hajlandó a szemébe nézni? Az asszonynak
a bénító tehetetlenség állja útját, amikor megpróbál kapcsolatot
teremteni arctalan kínzójával, aki elszánta magát, hogy a félelem
béklyójába veri Phoebe-t mielőtt a végső nagy párbajra sor kerülne.
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Nora
Roberts
Rémes otthon
2490 Ft
Egy elragadó, izgalmas regény veszedelmes viszonyokról
és családi árulásokról.
Jo Ellen Hathaway fotográfus úgy gondolja, már régen elmenekült
otthonról, a család Sanctuary nevű kastélyszállójából. Legmagányosabb
éveit töltötte ott, miután anyja hirtelen, megmagyarázhatatlan mó
don el tűnt. Ám a Georgia partjainál álló ház ál maiban sokszor
kísérti. Ennél is zaklatóbb esemény történik azonban életében: valaki
fényképeket küldözget neki; furcsa közelieket, lesifotókat, és a
végén a legmegdöbbentőbb portrét. A képen anyja látható: meztelen,
gyönyörű és halott.
Jo úgy érzi, muszáj visszatérnie a szigetre, elidegenedett családjához.
Egy férfi segítségével tudja meg az igazat a tragikus múltról. És
lehet, hogy Sanctuary számára nem menedék, hanem a lehető legveszélyesebb
hely.
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Nora
Roberts
Vértestvérek
2490 Ft
A Pogánykő már évszázadok óta létezett, jóval azelőtt,
hogy
három fiú körbeállva összevegyítette rácsorduló vérét és vértestvérré
fogadta egymást akaratlanul kiszabadítva ezzel egy
pusztító erőt.
Minden hetedik évben eljön egy hét júliusban, amikor a városka lakói
kimondhatatlan dolgokat művelnek Đ amire aztán később mintha nem
emlékeznének. A kollektív őrület megnyilvánulása ismertté vált a
város határán túl is, és Hawkins-völgyről elterjedt, hogy megszállta
valami gonosz erő.
Ez az újkori legenda vonzza Hawkins- völgybe a riporter-író Quinn
Blacket, aki azt reméli, könyvet írhat a kísérteties témáról. Még
csak február van, de Caleb Hawkins, a város alapítói nak
leszármazottja már látta és érezte a gonosz jelenlétének első jeleit.
Sosem tudja elfeledni a huszonegy éve az erdőben átélt rémítő eseményeket,
és az előjelek még soha nem voltak ilyen erősek. Calnak szüksége
lesz két barátja, Fox és Cage segítségére, de meglepő módon támaszkodnia
kell Quinnre is. A nő szintén látja a gonoszt, amit a városka lakói
nem látnak. Amint a tél tavaszba fordul, Cal és Quinn viharos gyorsasággal
egymásba szeret. ők alkotják majd a sarokkövét a férfiak és nők
egy csoportjának, amelynek tagjait összeköti a sors, a szenvedély
és a harc a sötétségből testet öltő lénnyel.
A trilógia további kötetei:
A Hawkins-völgy
Pogánykő.
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Nora
Roberts
Azurkék égbolt
2490 Ft
Amikor Jack Mercy meghal, húszmillió dollár értékű
tanya tulajdonjoga száll örököseire. Három különböző anyától született
három lánya találkozik, hogy meghallgassák a végrendeletet. A lányok
azonban megdöbbenve hallják, hogy csak akkor kaphatják meg az örökséget,
ha egy évig együtt élnek a tanyán. A sikeres forgatókönyvíró Tess
számára, aki csak azért jött, hogy felmarkolja a pénzt és visszamenjen
Hollywoodba, ez valóságos rémálom. Lilynek, aki erőszakos exférje
elől menekül, menedék. És Willa számára, aki a tanyán nőtt fel,
erőszakos behatolás jogos otthonába.
Nővérek és idegenek. Most együtt néznek szembe a kihívással, hogy
félretegyék keserűségüket és családként éljenek; megvédjék egymást
a veszélyektől és egyesítsék erőiket egy brutális ellenség ellen,
aki mindhármuk elpusztításával fenyeget.
A REGÉNY ALAPJÁN KÉSZÜLT FILM KAPHATÓ DVD-N!
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Nora Roberts
Lehull az álarc
523 oldal
2490 Ft
Nora Roberts új könyvében a szenvedélyes szerelmet
gyilkosságok és kisvárosi botrányok kisérik. Egy nő hazatér szülővárosába,
de a múlt árnyai az elpusztítására szövetkeznek.
Clare Kimball tíz éve szinte menekülve hagyta ott a marylandi kisvárost,
Emmitsborót, és meghódította a művészvilágot. Nemzedéke egyik legsikeresebb
szobrászának tartják. A siker sem tudja azonban elhomályosítani
az őt kisérő lidérces álmokat, és emlékeit apja öngyikosságáról.
A siker csúcsán Clare hátat fordít New Yorknak, hogy szembenézzen
a démonaival.
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Nora
Roberts
Ártatlan áldozatok
554 oldal
2490 Ft
Innocence-ben, ebben a Mississippi állambeli kisvárosban,
ahol hosszúak a nappalok és illatosak az éjszakák, a titkok nem
sokáig maradnak rejtve. Ám amikor a városka legszebb lányai sorra
kegyetlen gyilkosság áldozatául esnek, az emberek azt kezdik latolgatni,
vajon egy errefelé, a deltavidéken ólálkodó idegen-e a tettes...
vagy talán épp a szomszédjuk?
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Morrigan
keresztje
Összecsapás készülődik a jó és a rossz erői között,
több idősíkon kibontakozó háború. Lilith, az alvilág démonja, a
vámpírok királynője maga köré gyűjti vazallusait. Morrigan istennő
vállalkozik arra, hogy szembeszálljon a sötét erők parancsolójának
világok elpusztítására törő terveivel. Vele tart az általa toborzott
hattagú csapat, mely különös embereket és lényeket egyesít a magasztos
cél érdekében: egy nagy hatalmú varázslót, egy rejtelmes képességekkel
megáldott boszorkányt, egy tudós hercegnőt, egy alakját változtató
harcost, egy démonvadászt s végül egy különös figurát, aki nem más,
mint egy évszázadokkal korábban lelkét vesztett vámpír.
Hoyt Mac Cionaoith, a varázsló belekiáltja elkeseredését a viharba,
és szembeszáll a gonosszal, mely kiszakította testvérét a családjából.
Lilith sok ezer éve uralkodik, s az idők során számtalan embert
kerített hatalmába örökkévalóságot ígérő csókjával. Nincs szándékában
megállni, míg uralma alá nem hajtja a jelen világot, s el nem pusztítja
a jelenkoron túl létező parány világokat.
Hoyt Morrigan istennőtől kapta a hatalmát, az ő segítségével gyűjti
össze a kiválasztott harcosokat, akiknek ereje legyőzheti a gonoszt.
Hoyt ebben a körben, sok száz évvel később, a jövőben tanulja meg,
milyen erős lehet szíve és szelleme. A szélesen hömpölygő mese elmossa
a határvonalat a valóság és a többi világ között, miközben összecsapnak
azoknak a férfiaknak és nőknek a szenvedélyei, akik vállalták a
küzdelmet az emberiség sorsáért. A Morrigan
keresztje a New York Times
bestsellerlistájának élén álló Nora Roberts új trilógiájának első
kötete.
A trilógia következő kötetei:
Istenek tánca
A Némaság völgye
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Istenek
tánca
Összecsapás készülődik a jó és a rossz erői között,
több idősíkon kibontakozó háború. Lilith, az alvilág démonja, a
vámpírok királynője maga köré gyűjti vazallusait. Morrigan istennő
vállalkozik arra, hogy szembeszálljon a sötét erők parancsolójának
világok elpusztítására törő terveivel. Vele tart az általa toborzott
hattagú csapat, mely különös embereket és lényeket egyesít a magasztos
cél érdekében: egy nagy hatalmú varázslót, egy rejtelmes képességekkel
megáldott boszorkányt, egy tudós hercegnőt, egy alakját változtató
harcost, egy démonvadászt s végül egy különös figurát, aki nem más,
mint egy évszázadokkal korábban lelkét vesztett vámpír.
Blair Murphyre új feladat vár. A démonvadásznak, aki eddig magányosan
járta útját, meg kell tanulnia, hogyan működjék együtt a többiekkel,
miközben érzelmei választás elé állítják engedjen-e vonzalmának,
ha a szerelem az áthidathatatlan világok között eleve kudarcra van
ítélve? Miközben a kör a végső összecsapásra készül, a helyszín
megváltozik: egy írországi dolmen átjáróként szolgál egy régmúlt
időbe és helyre, ahol valamennyien találkoznak végzetükkel, s miközben
bátorságuk próbára tétetik, a szívük egymáshoz kapcsolja őket, ahogy
még sosem
A trilógia megjelent kötetei:
Morrigan keresztje
A Némaság völgye
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
A
Némaság völgye
Összecsapás készülődik a jó és a rossz erői
között, több idősíkon kibontakozó háború. Lilith, az alvilág démonja,
a vámpírok királynője maga köré gyűjti vazallusait. Morrigan istennő
vállalkozik arra, hogy szembeszálljon a sötét erők parancsolójának
világok elpusztítására törő terveivel. Vele tart az általa toborzott
hattagú csapat, mely különös embereket és lényeket egyesít a magasztos
cél érdekében: egy nagy hatalmú varázslót, egy rejtelmes képességekkel
megáldott boszorkányt, egy tudós hercegnőt, egy alakját változtató
harcost, egy démonvadászt s végül egy különös figurát, aki nem más,
mint egy évszázadokkal korábban lelkét vesztett vámpír.
A végzet lépésről lépésre sodorja őket Geall földjére, onnan pedig
a Némaság völgyébe, ahol szembe kell szállniuk a démonok hadseregével.
A világok sorsa rajtuk múlik, miközben kivételes képességeiket,
bátorságukat és lelkierejüket vetik latba a gonosz feletti győzelemért.
Geall királynője vezeti a csatát, akinek egyben a szívében lakozó
új érzelmekkel is meg kell küzdenie vajon kitart-e mellette
az a férfi, akinek megadatott az öröklét, ám az idő fogságában képtelen
megbirkózni szerelme halandóságának gondolatával? Eközben az összecsapás
küszöbönáll
Ki tér vissza Geall biztonságos földjére, ki vész
oda, s mi lesz a hattagú kör sorsa a háború után?
A trilógia megjelent kötetei:
Morrigan keresztje
Istenek tánca
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Biztonságos
kikötő
Dr. Miranda Jones egy fárasztó előadássorozat után
érkezik haza maine-i otthonába. Megfagy a vér ereiben, amikor hirtelen
kés szegeződik torkának. A láthatatlan támadó ellopja táskáját,
kiszúrja autója kerekeit, majd eltűnik. Mirandát megrázza az eset,
de elhatározza, hogy igyekszik mielőbb maga mögött hagyni a kellemetlen
élményt. A feledést segíti, hogy Olaszországba hívják. Igazolnia
kell egy híres kurtizánról készült középkori szobor hitelességét.
A Sötét hölgy azonban ahelyett, hogy megszilárdítaná szakmai tekintélyét,
kis híján tönkreteszi azt. Anyjától elhidegült, bátyja a saját szenvedélye
rabja, így Mirandának nincs kihez fordulnia segítségért
kivéve
Ryan Boldarit, a vonzó műkincsrablót. A közös érdek kényszerű szövetségbe
kényszeríti őket.
Hamarosan arra is fény derül, hogy a maine-i támadás nem puszta
véletlen műve, és hogy a Sötét hölgynek legalább annyi a titka,
mint hajdani ihletőjének. Miranda csak magára támaszkodhat
és kényszerű üzlettársára, aki azonban egyszerre tölti el
nyugtalanító gyanakvással és lángoló szenvedéllyel. A hazafelé
vezető út kettejük számára csalással, árulással és megannyi veszéllyel
van kikövezve
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Korallzátony |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Az
angyal markában |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
|
Folyóvég
panzió
Nora Roberts eddigi legizgalmasabb meséje: egy tisztalelkű
asszony halálának, az igazságkeresés borzalmainak és egy sebzett
szív gyógyulásának története.
Olívia szülei voltak Hollywood álompárosa mindaddig, míg egy éjjel
a szörny örökre el nem vette a kislánytól az édesanyját. A szörny,
mely apja arca mögé rejtőzött
A burokban eltöltött gyermekévek után Olívia már csak halványan
emlékszik a borzalmak éjszakájára, az újra meg újra visszatérő rémálmok
azonban ráébresztik, ki kell derítenie, mi is történt valójában.
Kutatásában segítségére van annak a rendőrnek a fia, aki annak idején
felfedezte őt rejtekhelyén. Noah Brady nem csupán rekonstruálni
akarja a Hollywood történelmében elhíresült éjszaka eseményeit,
de feltett szándéka, hogy Olívia magányos szívét is meggyógyítja.
Ám ha egyszer kinyílik elöttük a múlt ajtaja, senki sem tudja megmondani,
mi vár rájuk a túloldalon. Valahol, nem is olyan messze tőlük, a
szörny újra lesben áll
MEGGYILKOLTÁK JULIE MACBRIDE-OT!
SAM TANNERT LETARTÓZTATTÁK!
TRAGÉDIÁVAL ÉRT VÉGET A TÜNDÉRMESE
JULIE KISLÁNYA AZ EGYETLEN SZEMTANÚ
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Kék
dália
448 oldal
ára: 1290 Ft
A Kék dália a Kert-trilógia első kötete. Három
nő kutatja a múlt emlékeit, hogy felfedjen egy veszélyes titkot a
házban, melynek falait áthatja a történelem, miközben sikeres üzletasszonyként
is helytállnak a kertészetben.
A fiatal özvegy, Stella Rotchild, hogy emlékei elől elmeneküljön,
és új életet kezdjen, két eleven kisfiával visszaköltözik szülőhelyére,
Tennessee-be. Nem ijed meg a háztól, sem annak úrnőjétől, a helyi
hírességtől, Roz Harpertől. Bár Rozról az a hír járja, hogy nehéz
természetű asszony, Stella mégsem kap mást tőle, csak kedvességet.
Új otthont kínál neki, és izgalmas, kihívásokkal teli új állást a
kertészet igazgatójaként. Roz igazi barátra lel Roz és a várandós
anya, Hayley személyében. És a szerelemre is rátalál, amikor megismerkedik
a nyers modorú, de jóképű kertépítő mérnökkel, Logan Kitridge-dzsel.
De van, akinek nem tetszik a bimbózó románc
Ahogy a három nő
belemélyed a Harper-ház történetébe, felfedezik, hogy a gyász és a
düh tartotta életben a Harper-ház asszonyának szellemét, aki mindent
elkövet, hogy összezúzza Stella és Logan kapcsolatát
A Harperek mindig is a Harper-házban, a Memphis közelében lévő évszázados
öreg udvarházban éltek. És a Harper-ház asszonyának szelleme emberemlékezet
óta ott sétál a falak között, és altatódalokat énekel
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Fekete
rózsa
440 oldal
ára: 1290 Ft
Negyvenhét éves korára Rosalind Harpert eddigi
tapasztalatai megedzették. Az erős akaratú asszony bármilyen vihart
képes volt átvészelni, és meghajolni a sors szeszélyeinek anélkül,
hogy megtört volna. Özvegyként, három felnőtt fiával túlélte katasztrofális
második házasságát, és szinte a semmiből megteremtette saját vállalkozását,
a Harper kertészetet. Az évek során a kertészet több lett, mint
egyszerű virágzó üzlet a remény és a függetlenség jelképévé
vált Roz és két társa számára. Stella, aki újra férjhez ment, és
Hayley a boldog kismama hárman együtt jelentik a kertészet jövőjét.
De ez a jövő veszélyben van, és Roz tudja, ezt a csatát nem vívhatja
meg egyedül. Dr. Mitchell Carnegie-t bízza meg, hogy derítsen fényt
egyik ősének kilétére. A férfi hamarosan azon kapja magát, hogy
legalább annyira érdekli a csinos megbízó személye, mint maga a
feladat. Ahogy lassan, egymás után helyére kerülnek a Harper-ház
asszonya rejtvényének darabkái, Roz is rádöbben, hogy beleszeretett
a vonzó családfakutatóba. És megkezdődik az elkeseredett hajsza,
hogy kiderítsék az igazságot, mielőtt a kiszámíthatatlan kísértet
lecsapna a nőre, aki segíthetne neki, hogy végre meglelje a nyugalmat
A Kert-trilógia második kötete
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Vörös
liliom
416 oldal
ára: 1290 Ft
Hayley Phillips abban a reményben jött Memphisbe,
hogy új életet kezdhet még meg nem született gyermekével együtt. Nem
alamizsnáért kopogtatott be távoli rokona, Roz ajtaján, csupán munkát
kért a jól menő Harper Kertészetben. Ám sokkal többet kapott egy egyszerű
állásnál gyönyörű otthont és csodálatos barátokat, köztük Roz
fiát, Harpert. Legnagyobb örömére, kislánya, Lily rajong a férfiért.
Nem kis bosszúságot okoz azonban neki, hogy álmaiban egyre többször
jelenik meg Harper és nem csak barátként
Attól fél, ha
megadja magát a vágynak, tönkreteszi kettejük barátságát. Különösen,
miután gyanítani kezdi, hogy a benne munkáló érzések nem pusztán a
sajátjai. A múlt felvillanó emlékei és kiszámíthatatlan viselkedése
alapján egyre inkább meggyőzik arról, hogy a Harper-ház asszonya megtalálta
a módját, hogyan férkőzhetne be a testébe és az elméjébe. Eljött az
ideje, hogy a szellem végre megnyugvást leljen, és Hayley is tisztába
jöjjön tulajdon érzéseivel és ha hajlandó kockáztatni
A Kert-trilógia harmadik kötete |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Kék
füst
560 oldal
ára: 1990 Ft
A családi pizzériát elpusztító tűz megváltoztatja
a kis Reena Hale életét. A szomszédok és a rokonok összefognak,
hogy átsegítsék a Hale családot a nehéz helyzeten, s újjáépítik
az éttermet, a Baltimore-i rendőrség pedig letartóztatja a gyújtogatót.
Reena azonban, attól a pillanattól kezdve, hogy belenéz a tűzbe,
s megpillantja annak szépségét és pusztító erejét, minden erejével
azon fáradozik, tanul és küzd, hogy megértse ezt a szörnyű erőt,
s egy napon maga is nyomozó és tűzvizsgáló lehessen. Évekkel később
eléri célját, s tagja lesz a rendőrség gyújtogatási csoportjának.
Ekkorra azonban számos rejtélyes tűzesettel kell megbirkóznia, amelyek
mindegyike valamilyen módon az ő életéhez kapcsolódik. Reena hamarosan
rájön: nem ő az egyetlen, akit megbabonáznak a lángok
valaki más is meglátja bennük a varázslatot, aki azonban nem legyőzni
akarja a tüzet, hanem megszállottan uralni, birtokolni, felhasználni
szörnyű terveihez
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Emlékek
boltja
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Örvénylés
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Biztos
rév
A NAGYSIKERŰ HÁROM FIVÉR TRILÓGIA (Hazai
vizeken, Háborgó tenger, Csendes öböl) FOLYTATÁSA
Seth Quinn végre révbe ért.
Hosszú út áll mögötte. Kábítószerfüggő és alkoholista anyjától tizenévesen
a Quinn család vette magához, s nagyapja, Ray Quinn három örökbefogadott
fia nevelte fel odaadó szeretettel.
Felnőtt férfiként, mint híres festő tért haza Európából, hogy végleg
letelepedjen Saint Christopherben. Hazatért a kék-fehér öreg házikóba,
ahol a mólónál mindig ringatózik egy hajó, a tornácon hintaszék
áll, s az udvaron kutya játszik. Ismét körülveszi őt az egész kiterjedt
Quinn klán meghitt zűrzavara: Cam, Ethan és Phillip, feleségeikkel
és gyerekeikkel. Természetesen sok minden megváltozott, mióta Seth
elhagyta a városkát, de a legizgalmasabb változást Dru Whitcomb
Banks megjelenése hozta. Az előkelő, nagyvárosi lány virágüzletet
nyitott a tengerparton, mert függetlenségre vágyik, és igazi kihívásnak
tekinti, hogy gazdag és befolyásos kapcsolatai nélkül is boldoguljon
az életben. Seth másfajta kihívást jelent számára, amelynek nem
tud ellenállni. Kapcsolatukat azonban próbára teszi a kitörni készülő
vihar. Dru bizalmát a lány korábbi tapasztalatai miatt nem könnyű
elnyerni, Seth viszont már régóta zsarolás céltáblája a fiú
évek óta rejtegetett titkáról készül lehullani a lepel, s ez veszélybe
sodorja új életét és szerelmét...
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
A három sorsistennő
A három sorsistennő Klóthó, Lakheszisz
és Atroposz mitológiai alakok: szövik, mérik, majd
elvágják az élet fonalát. Kisméretű, tömör ezüstszobrok, művészettörténész
és régiségkereskedői körökben számos legenda kering róluk.
Külön-külön is értékesek, ám ha együtt vannak, értékük minden
képzeletet felülmúl. Akinek a tulajdonába kerül az egyik sorsistennő,
mindent megtesz a másik kettő megszerzéséért. Harcba indul
a szoborcsoportért régiségkereskedő és mitológiakutató, hajózási
vállalkozó és sztriptíztáncosnő egyaránt. A kis szobrok felkutatása
során a társaság egyre terebélyesedik, és a triász megkaparintásáért
minden eszközt bevetnek. Ármánykodás, szerelem, hazugság,
betörés és gyilkosság teszik színessé és változatossá a több
szálon és több helyszínen játszódó cselekményt.
|
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
 |
Örök kötelék
Nora Roberts a New York Times bestsellerlista-vezetője
ismét egy izgalmakkal teli könyvvel örvendezteti meg olvasóit.
A cselekmény ezúttal is több szálon fut: bepillanthatunk a
régészeti munka küzdelmeibe, figyelemmel kísérhetjük egy titokzatos
bűntény felgöngyölítését, mindezt lelki vívódásokkal és romantikus
szerelmi kapcsolatokkal fűszerezve. Az Antietam völgyi ásatások
tévéközvetítését figyelve Suzanne Cullen döbbenten látja,
hogy a nyilatkozó nem más, mint elveszett lánya, Jessica,
akit három hónapos korában raboltak el tőle egy bevásárlóközpontban
a babakocsiból. Dr. Callie Dunbrook, 29 éves régésznő, mit
sem sejt rejtélyes múltjáról, (nevelő)szülei mindent megadtak
neki, hogy boldoggá tegyék lányukat. Miután édesanyja felkeresi
és elmeséli, mi is történt 1974-ben, Callie-t nem hagyja nyugodni
a múltja. Ki is ő valójában? Miért történt vele mindez? Ki
követhette el a gyermekrablást és miért? Miközben ezekre a
kérdésekre keresi a választ, újabb rejtélyek teszik izgalmassá
a történetet. Többen meghalnak az ásatás helyszínén, és nem
vitás, hogy gyilkosság történt. Lehet, hogy összefüggés van
a titokzatos bűntények sorozata és a gyermekrablás között?
Az igazság kiderítésében két ember segíti: volt férje, aki
egyben munkatársa is az ásatásnál, és egy ügyvédnő. Közben
kiderül, hogy férje iránti szerelme nem múlt el, sőt
A gyermekét egyedül nevelő ügyvédnő pedig nemcsak igazi barátnője
lesz, de rokoni kapcsolatba is kerülnek azáltal, hogy Callie
bátyja lesz a szerelme
|
|
 |
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
Az udvarház
Nora Roberts, a Napa-völgy buja szőlőskertjeitől
a kortalanul szép Velencébe jut el a történettel. Családi
összeütközésről és halálos titkokról egyaránt szó esik, melyek
a büszke örökséget fenyegetik megsemmisüléssel. Sophia Giambelli
sosem izgult, ha versenyeznie kellett. A Giambelli-cég borai
már három nemzedék óta világhírűek. A lány, aki a család büszkesége
és egyúttal a cég magasan képzett PRszakembere, szereti és
kitűnően végzi a munkáját. Ám a dolgok változnak a Giambelli-udvarházban.
Teresa, a család matriarchája bejelentette, hogy egyesülnek
a MacMillan család borászatával, és ezzel Sophia új szerepkört
kap. Okos üzletasszony, ezért tudja, hogy mindenre fel kell
készülnie
De nincs felkészülve Tyler MacMillanre. Utasítják
őket, hogy szorosan működjenek együtt. Sophiának meg kell
tanítania Tylert a marketing minden csínjára-bínjára, ahogy
a férfinak is meg kell mutatnia a lánynak, hogyan kell nekigyürkőzni
a piszkos munkának, és használni a napot, az esőt, a földet,
hogy a legédesebb szőlőfürtöket varázsolják elő a szőlőben.
Sophia a mindent legyőző vonzódás és a szakmai versengés közt
vergődik. Ráadásul már nem csak azért kell harcolnia, hogy
ő viselje a kalapot, hanem a túlélésért is, mert szabotázsok
sora fenyegeti a családi vállalkozást, és magát a családot
is. Nora Roberts az első író, akit beválasztottak a romantikus
írók amerikai dicsőségcsarnokába. A New York Times bestsellerlista
vezetője Marylandben lakik.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
 |
|
| |
Regények
» Nora Roberts [ 1 ] [ 2
] |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
|
|